Mária és a gyerekek

Kezdet és folytatás

Kapcsolat

E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Bauer Feri 220-a

 

Régi írásaimból:

 

Csak néhány évvel ezelőtt utaztam autóúton személygépkocsival – akkor is mindjárt elsőből 220-al hajtott B.F (pedig már nem volt fiatal, a hatvanon jóval túl….). Meglepődve vettem észre – nekem nem újdonság ez a sebesség, én ezt már ismerem. Nem a mostani életemből – mert ilyen sebességgel a mostaniban még nem utaztam – hanem egy “más-kori” életemből.

Mit éreztem a 220-nál? Nem a haladást, a sebességet, hanem inkább azt, mintha megálltunk volna. Gyorsvonatban már utaztam például – és ott az ablaknál állva szintén úgy tűnt, hogy mi állunk, de ott villanásszerűen rohantak a fák, a villanypóznák, a táj – és azt vártam, hogy majd itt is. De itt mi is álltunk, a táj is, és én csak azt vártam, hogy mikor fogunk már gyorsulni. Annyira ismerős volt az érzés – a mostani sebesség még csak a starthoz elég, a starthoz, az elkövetkező gyorsuláshoz. Nem képzelődés volt ez az érzés – igazi tapasztalatból eredt. Ezt pontosan éreztem.

B.F, a vezető, nem volt biztos a menetirányban. Egyszer a térképet böngészte 220-as vezetés közben, egyszer meg a táblát silabizálta – és mind a kétszer majdnem baj történt. Ráhajtott a középen lévő választópadkára. A kocsi megugrott, sőt, jó magasra felugrott, B.F. csak arra ügyelt, hogy a kocsi kormányozható maradjon, és mi jó előre elszálltunk az úton a mellettünk lévő kocsisor mellett. Mind a kétszer. Még csak meg sem ijedt egyikőnk sem. Valahogy ez is olyan természetesnek tűnt, ez a manőverezés – mindkettőnknek. – Tehát voltunk mi már civilizáltabb világban is. – Hogy mért jöttünk vissza? – A lelkünket civilizálni.

Az úton tehát mi visszafele is haladhatunk. Osztályt ismételni….