Mária és a gyerekek

Kezdet és folytatás

Kapcsolat

E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Egyedüllét

 

Egy kiadatlan könyvemből:

 

Egy időben volt olyan szokásom, hogy este, lefekvés után, kérdéseket tettem fel magamban a Valakinek, és többnyire kaptam is rájuk válaszokat ilyen-olyan formában – álomban, gondolatban, eseményben.

Egy alkalommal azt kérdeztem, hogyan néz ki most a bolygó, ahonnan származom, vagy ahonnan származik a Teremtőm? Elmehetnék-e oda megnézni?

És elmehettem, éjjel, álmomban

Azt éltem át, egy olyan helyen vagyunk, ahol senki, meg semmi nincs. Rémisztő csend, rémisztő semmi, rémísztő magány. Itt a földön is sok magányos ember él, és még többen vannak azok, akik ilyen-olyan közösségben is magányosnak érzik magukat – és a magány, vagy a magány-érzés a földön sem jó. De ott, azon az elhagyatott bolygón? Na, ott a magány kibírhatatlan, elviselhetetlen, lélekölő állapot. Mert itt, ha senkid sincs is, csak a boltos, a pék, ahol vásárolsz, az orvos, aki orvosságot ír fel neked – akkor is van valakid. Ha van gyereked, csak nem látogat téged, ha van szomszédod, akivel haragban vagytok, és abból áll a kapcsolatotok, hogy elforgatjátok egymástól a fejeiteket – akkor is van valakid, ha éppen negatívan is, de akkor is van kivel-mivel foglalkoznod. Azóta tudom azt is, hogy a Földön a csendnek is van hangja. De ott? Ott, ha magányos vagy, akkor az egy abszolút magány és abszolút csend! Egy süket csend, amibe bele tudsz őrülni! Ott akkor aztán nem zavar téged senki és semmi. Benne vagy a nagy üres semmiben, egyedül, egy lény, egy tárgy nincs körülötted, egy neszt nem hallasz sehol. Még a csendnek a hangját sem! Ne kívánd, ne válaszd ezt, ez borzasztó! Ez maga a pokol!

Én olyan természetű vagyok, aki szeretem a magányt, szívesen vagyok egyedül – de ebbe megborzongtam. Rossz volt. És félelmetes. Ha átéled és átérzed azt, hogy a világmindenségben te teljesen egyes-egyedül vagy, olyan félelem fog el, hogy azt a lélek nem bírja ki.

Az enyém sem bírta. Inkább felébredt. Az álomból. De olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy jó ideig olykor pánikszerűen néztem szét magam körül – ébren is – Úristen, csak nem maradtam a világon egyes-egyedül?”