Mária és a gyerekek

Kezdet és folytatás

Kapcsolat

E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

JÓ NAPOT

 

Ténylegesen hatvan éves koromban lettem szegedi lakos. Az unokákkal olykor orvoshoz is mentem, ahol illedelmesen köszöntem – jó napot kívánok.

A doktornő rám szólt – ne így tettszen köszönni, hanem úgy, hogy „Csókolom”. – Szabadkoztam – ahonnan én jövök, „Jó napot”- tal köszönünk, ehhez vagyok szokva.

De most itt tetszik élni, akkor tessék az itteni szokást tartani – a „Jó napot” egyébként is annyira csúnya. – Egy jó napot kívánni valakinek csúnya?

Akartam én, a „Csókolom”-ot, hisz amit a szám mond, nem muszáj, hogy a lelkem is mondja – de nem sikerült, valahogy a szám nem engedelmeskedett. A konok kunságom nem hagyta magát betörni.

De hogy az egészséghez-betegséghez mi köze volt a köszönésnek – akár az ő, akár az én részemről? Pedig biztosan volt – a levegőben érezni lehetett a súlyát. Valami régi dolgok ilyen apróságban is feltörhetnek bennünk?

A gyerekeket viszont ráhajtotta a „Csókolom”- ra. Próbálkoztak ők is – először nagyon halkra sikeredett az a „Csókolom”, de a doktornő rájuk szólt – tessék hangosan mondani!

Hangos nem, de hangosabb lett – meg alig várták a tizennyolc éves korhatárt.