Mária és a gyerekek

Kezdet és folytatás

Kapcsolat

E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

TAPASZTALATOK NYOMÁBAN

 

Az olyan egyszerű, és nagyszerű, hogy az ember addig tapasztal, míg él.

Az utcán lépten-nyomon azt látom, együtt megy egy felnőtt és egy kisgyerek, kerékpáron. Elől a felnőtt, utána a csemete. A felnőtt hátra-hátra tekintget, rendben van-e minden, a gyerek igyekszik, nehogy lemaradjon, hol az utat, vagy a földet nézi, hol az őt vezető szülőt. Egy ideg a gyerek is, a felnőtt is.

Mégis – nem vesszük észre, hogy ez így nem jó? Hátul nincs szemünk, bármi történhet a gyerekkel. Nem biztos, hogy éppen „abban” a pillanatban tekintettünk hátra. Nem tudhatjuk, nem késünk-e el a hátrapillantással, nem tudhatjuk, segítünk-e az esetleges bajon a hátrapillantással.

Az a jobb, és az a biztonságosabb, ha a gyerek előttünk megy a kerékpárral, így ha bármi „rosszat” tesz, bármi veszély fenyegeti, idejében figyelmeztethetjük, idejében rá tudunk szólni. A közlekedési lámpák színeit már korán megtanulják a gyerekek, ahol a gyalogátkelőkön nincs lámpa, kezdetben előre szólhatunk neki, hogy álljon meg, de ezt is hamar megjegyzik a kicsik – a gyerekek értelmesek, tanulékonyak.

A gyerekeket nem vezetni kell, hanem az önálló közlekedésre tanítani.

A napokban én is kerékpároztam, és találkoztam egy nagypapával, aki a kis unokáját „vezette”, kerékpárral. Piros lett a lámpa, megálltak. Az én utam más irányba vezetett, de megálltam én is, és pár szóban elmondtam a nagypapának – ne így. Neki még volt annyi ideje, hogy visszaszólt – de, a gyereket vezetni kell.

Zöld lett a lámpa, ők elindultak, én meg még ott álldogáltam szomorúan. Pár perc múlva mit látok – elől van a kislány, utána a nagypapa. Még néztem őket egy darabig, és mondtam magamban – köszönöm, nagypapa!