Mária és a gyerekek

Kezdet és folytatás

Kapcsolat

E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

A VALLÁSOKBAN SEMMI SEM AZ, MINT AMINEK LÁTSZIK

 

MÁS

 

„Sajnos a mi keresztény kultúránk elég érdekesen áll a halálhoz, mert eleve „bűnben születtünk”, „rossz fa nem teremthet jó gyümölcsöt”, szóval nagyon lerövidítve dombornyomott jegyünk van a pokolban. Szerintük. Szerintem nem, mert nem vagyunk eredendően bűnösök, bizonyos vallási irányzat ebből eredezteti magát, de ez legyen az ő gondjuk. Rájöttünk hogy a nemi szerveinkkel Teremteni tudunk, levettük a „gyümölcsöt” a fáról, vagyis a tudást, ezért lettünk kirakva az édenkertből,”

 

ÉN

 

Igen, a mi elferdített keresztény kultúránkban benne van a bűnben születés. Ezt eddig el is lehetett így adni, de új világ jön, új ismeretekkel, vagy felismeréssel, új tudattal.

 

Ma már erről lehet tudni – csak idő kell, mire ezt el is fogadjuk – hogy a teremtés nem Jahvéval, nem az Édenkerttel, és nem Ádámmal-Évával kezdődött. Jóval ezek előtt már létezett egy fejlett kultúra, egy fejlett civilizáció, amelyet egy Királylista bizonyít.

 

Bennünket nem Jahve teremtett, hanem a sumér civilizáció létrehozói.

 

Tehát arra nem mi jöttünk rá, mire is valók a nemi szerveink, mi eleve ezzel a tudattal lettünk teremtve, ezt szerette volna az említett bolygólény megváltoztatni az Édenkertben. Nem is lettünk kirakva az Édenkertből, mert bent sem voltunk. Mi nem az Édenkertben voltunk, hanem az Édenben. A kettő nem ugyan az. Az Éden a Királyságé, az Édenkert Jahvéé:

 

Teremtés könyve: 2:8-15 leírja az Édenkertet. Isten a kertet Édentől keletre helyezte el.

 

Az Édenkerti lények elpusztultak – eleve nem is voltak életképesek. Erről szól a Kain-Ábelos történet. Kain az életképességével „ölte” meg az életképtelen Ábelt.

 

A különböző teremtési terv miatt háború tört ki a felek között - atomháború, melynek a következménye az  Özönvíz. Az Édenkert elpusztult, a létező civilizáció megmaradt:

 

"A sumér kultúra maradandóan nagy hatással volt az első olyan nemzetiségi államokra, illetve birodalmakra is, mint Akkád/Asszíria, Babilon, Egyiptom és Perzsia. A későbbiekben aztán ezek a kultúrák váltak a görög és római kultúrák alapjaivá. A nyugati kultúrkör pedig ennek a görög és római hagyománynak az örököse. Így, bár a sumérok hitvilága és a nimródi uralom felépítéséből szinte minden nép megtartott valamennyi elemet, a nyugati világ feltétlenül az egyik egyenes ágú örökösnek mondható.... - Mivel a nemzetek elválasztása után létrejött nemzetségi államoknak vagy birodalmaknak kivétel nélkül sumér volt a kulturális bölcsője, már emiatt is érdemes ezt a kultúrát jobban megismerni (COG)."

 

Ebben az első, fejlett kultúrában még nem volt „bűnünk” – sem elméletileg, sem gyakorlatilag. Vallás sem volt még – de az emberek már kereszt-lények voltak. A keresztség azt jelentette – a különböző bolygókról származó lények szellemeit keresztezték egymással – ezen kívül közös utódokat is nemzettek - és ezzel egy fajjá alakultak. Erről a biblia így ír – egy nyelvet beszéltek.

 

&

 

(A keresztség, és a kereszt ma is azt jelenti, mint az eredetkor. Jézussal kapcsolatban is azt jelenti – nem őt magát feszítették „keresztre” – annak mi értelme volna? - hanem a génjeit. A génjeit, a szellemiségét keresztezték – Jézus a „feltámadás” után „felment” az Atyához – a génjei – és vele a szellemisége - bekerültek a frigyládába – a sejtbankba.)

 

&

 

De térjünk vissza az előbbiekhez.

 

Az egy faj és az „egynyelvűség” – az egyfajta szellemiség -  viszont egy bolygólénynek nem tetszett – annak a bolygólénynek, aki úgy akar magának örök életet, hogy számára mindig mások teremtsék meg a szellemi élethez szükséges szellemiséget.

 

Ügyes volt, sikerült neki  tönkretenni az egy faj elméletét, a fajok különváltak nemzetekre, ő pedig a tényeket meghazudtolva új történelmet kreált az emberiségről.

 

&

 

A vallásokban semmi sem az, mint aminek látszik. Egyik vallásban sem. Napról napra kedveltebbek a keleti vallások – szerintem meg ők a cukros bácsik. De ez egy külön téma – az azonban biztos, hogy bár a módszer más, de a cél minden vallásban egy – a ciklus végén megkaparintani a lélek szellemiségét.

 

Egy bolygó van, ahová érdemes a léleknek menni – oda, ahol nincs hierarchia, ahol egalitáriusos rendszer van, ahol mindenki egyenlő, ahol nincsenek alá-fölé rendelt viszonyok.