Mária és a gyerekek

Kezdet és folytatás

Kapcsolat

E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ATLANTISZ ÉS AZ ARANYKOR

Ezt az elméletet Szedlacsik Miklós videóiból vettem át:  

Kétféle elménk van - aktív, és reaktív elme. A reaktív elme tároló elme, minden velünk kapcsolatos dolog, minden velünk történt esemény raktározódik az elménknek ebben a részében. Az aktív elme, aktuális elme, amit az adott pillanatban használunk. Ezt a két elmét nem használhatjuk egy időben, az egyik kizárja a másikat. Amikor jó formában vagyunk, az aktív elmét használjuk, az éppen aktuális dolgokra az aktuális megoldást alkalmazzuk. Ezzel az elmével tudatosan döntünk. Ha nem vagyunk jó formában, akkor a reaktív-, a tudatalatti elméből, a raktárból keressük ki a megoldást, ami nem éppen szerencsés dolog, mert nem biztos, hogy a jelenlegi problémánkra megfelelő egy régi, hasonló tapasztalatunk. Más idők, más körülmények, más emberek – saját magunkat is beleértve.

A további rész egy Atlantiszról szóló cikk alapján készült:

http://rejtelyekszigete.com/atlantiszi-elodeink-1-resz/

 

„Tisztában kell lennünk azzal, hogy valahányszor valamilyen lényben egy új képesség fejlődik ki, egyik régi képessége veszít erejéből és élességéből.”

Ez azt jelenti, az emberiségnek van időszaka, amikor az egyik, és van, amikor a másik elme használata kerül előtérbe.

Idézet az Atlantiszi cikkből (kivonatosan):

„A mai ember logikus értelmével, kombinációs képességével előbbre van az atlantiszi embernél. Ezzel szemben visszafejlődött az emlékezőképessége.

Ma az emberek fogalmakban gondolkodnak;

Az atlantiszi ember képekben gondolkodott.

S amikor a lelkében felmerült egy kép, visszaemlékezett egy csomó hasonló képre, amelyeket korábban már átélt. Ehhez igazította ítéletét.

Ezért az oktatás is egészen más volt akkor, mint a későbbi időkben. Nem az volt a célja, hogy a gyermekeket ellássák szabályokkal és az értelmét élesítsék, hanem hogy szemléletes képekben mutassák be neki az életet, hogy később minél többre vissza tudjon emlékezni, ha ilyen vagy olyan körülmények között cselekednie kell.

Akkor igazodott el a legjobban, ha az új helyzet valamelyik látottal volt azonos. Teljesen új körülmények között az atlantiszi ember mindig csak a próbálkozásra volt utalva, amíg a mai embert sok mindentől megkíméli az, hogy el van látva szabályokkal. Ezeket azokban az esetekben is könnyen felhasználhatja, amilyenekkel még nem találkozott.

Az említett nevelési rendszer bizonyos egyformaságot adott az egész életnek. Nagyon hosszú időszakokon keresztül pontosan ugyanazon a módon intézték a dolgokat.

A hű emlékezet semmi olyat sem engedett érvényre jutni, ami mai haladásunk gyorsaságához a legtávolabbról is hasonlított volna.

Azt tették, amit korábban mindig is “láttak”. Nem gondoltak ki semmit; emlékeztek.

És akkor minderre jön a kontra:

"Az itt elmondottak persze nem vonatkoznak a beavatottakra és iskoláikra. Ők megelőzik koruk fejlettségi fokát. Az ilyen iskolákba való felvételnél nem az életkor volt a döntő, hanem az a körülmény, hogy a felvételre kerülő egyén korábbi megtestesüléseiben megszerezte-e magának a képességet magasabb fokú bölcsesség befogadására."

No, akkor lássuk:

Atlantisz és Atlantiszi ember nem csak volt, Atlantisz és Atlantiszi ember lesz is. -  Milyen volt az Atlantiszi ember? - Az Atlantiszi ember kétféle elméjű ember volt – aktív, és reaktív elméjű. Volt, aki ezt az elmét használta, volt, aki azt. Az aktív elmét használó ember felfejlődött, a reaktív elméjű ember leépült. Pontosan ezt írja le a fenti idézet. Most éppen ezen az úton haladunk. Az emberiség egy része fokozatosan épül le, mind többször használja csak az reaktív elméjét, a raktárt - a másik része szellemileg fejlődik, az aktív elmét használja.

Akkor az aktív elméjű ember elveszíti a régen tárolt dolgait? Semmi nem vész el, csak átalakul. A szellemileg fejlett ember tapasztalatai átalakulnak bölcsességgé. A szerzett tapasztalatok bölccsé teszik a szellemileg fejlett embert. A raktár anyaga eszencia formájában beépül az aktív elmébe.

Hogy még pontosabbak legyünk, Atlantiszon egyik csoport sem gondolkodott. Az egyik azért nem, mert már nem volt rá képes, a másik azért nem, mert már nem volt szüksége a gondolkodásra, szellemileg fejlett volt, bölcs volt.   

De leegyszerűsítve azt is mondhatnánk erre a kétfajta emberre, hogy voltak okosok és voltak buták. Buta a tömeg, okos a „beavatott”. Kik voltak a beavatottak?

Az említett cikk, szerintem, nem elég érthetően írja le a tényeket, vagyis beszél beavatottakról, de nem fejti ki, kik is ők valójában. -  Ezek a beavatottak is a mai emberiség része, ők a szellemileg fejlettek.

A reaktív elméjű emberek „azt tették, amit korábban mindig is “láttak”. Nem gondoltak ki semmit; emlékeztek. Az említett nevelési rendszer bizonyos egyformaságot adott az egész életnek. Nagyon hosszú időszakokon keresztül pontosan ugyanazon a módon intézték a dolgokat.”

Magyarán, tisztára el voltak butulva, és a nevelési rendszer nem oka, hanem következménye az eseményeknek. Vagy, hogy is van ez – a mai oktatási rendszer mintha már erre volna alapozva. A tömegek iskolája butít, az elit iskola – elit.

A szellemileg fejlett emberek egy külön kasztot képeznek az Atlantiszon. Külön iskolájuk, külön életformájuk van. Haladott szellemiségű emberek, nem csak ultramodern technikával rendelkeznek, de kapcsolatot tudnak tartani a szellemvilággal is. „Megelőzik koruk fejlettségi fokát” – írja a cikk, de valóján ők megtartották, és tovább fejlesztették az előbbi korban megszerzett szellemi képességeiket.

Az Atlantiszi kor, Aranykor – hajtogatják sokan. Hát, az előbbi elmondások alapján úgy tűnik, nem is olyan fényes az az arany. Itt aztán tényleg bejön a bibliai mondás:

Mt; 5/3

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.

Az elbutult réteg olyan elbutult, hogy még tudatában sincs a butaságának. A szellemileg fejlett emberek közül azonban lesz olyan, aki nehéz szívvel viseli a buta emberek sorsát, aki sajnálni fogja őket.

De mondhatnánk – eddig is éltünk, ahogy éltünk – mi az, ami majd lassan megváltozik? – A rezgésszámok változnak, és a rezgésszámokkal minden változik. Aki ezt a megváltozott dinamikát nem tudja felvenni, az szellemileg lemarad. Vagy haladunk a fejlődéssel, vagy leállunk, és visszafelé fejlődünk. Az Atlantiszon egyszerre van jelen a kezdet, és a vég. Egy kornak a vége, és egy új kor kezdete.

&    

Hogy lehet ezt a szellemileg fejlettebb állapotot elérni? Ha most, a jelenben, nem vagyunk lusták, ha nem a reaktív, hanem az aktív elmét használjuk többet. Ez fizikai-szellemi tevékenységünkre egyaránt vonatkozik. Ne legyünk lusták dolgozni, az életterületünket tartsuk tisztán, tegyük élvezhetővé. A kötelező hétköznapi tevékenységek mellett végezzünk olyan tevékenységet is, amely örömöt ad, amely éltet.

 „Okosnak” sem kell lenned ahhoz, hogy teljes, értelmes életet élj majd az új Atlantiszi korban – „élőnek” kell lenned, nem zombinak. Mindegy, hogy ma csillagász, vagy betanított munkás vagy egy gyárban – úgy élj, hogy éltesse valami a szellemed, akkor a szellemed élteti a lelked. Még egyszer: A létfenntartáshoz dolgozni kell, ami nem ad mindig elég örömöt – ez mellett találj valamit, amit örömmel csinálsz – mert az öröm, az elégedettség, éltet. Ha a lelked élő marad az Atlantiszi korig, akkor neked is eljön az Aranykor.         

Nem is a „jók” maradnak meg, és a „rosszak” hullnak el az Atlantiszhoz vezető úton. Az életrevalók, a dinamikusak fejlődnek, a lusták, a semmittevők lemaradnak, és lassan kivesznek. Sok előadótól halljuk – az Aranykort csak a jók érik meg, oda rosszak nem kerülnek. Nem-e?

Idézet a cikkből:

„Ha meggondoljuk, hogy az életerő feletti uralmuk révén mi mindenre voltak képesek az atlantisziak, megértjük, hogy a visszaélés ezekkel az erőkkel milyen végzetes következményekkel kellett, hogy járjon. A természetfeletti messzemenő hatalmukat állíthatták a személyes önzés szolgálatába. Az atlantisziak, akik megtanulták, hogy hogyan kell az említett erőkön uralkodni, azokat sokszor saját önző vágyaik kielégítésére használták fel.”

Arról van tehát szó, hogy az ember lehet szellemileg bármilyen fejlett, az még nem jelenti, hogy ugyan akkor erkölcsös is, hogy mentes az emberi gyarlóságoktól.

Akkor tehát szögezzük le - mindenki átmegy az Aranykorba, csak nem mindegy hogyan, milyen fejlett szellemiséggel. Egy honlapon olvasom 

http://naptemplom.hu/

"mi MAG-ok a szakrális lét alapformáját tekintjük egyedüli lehetőségnek, ahhoz, hogy átlépjünk a duális világból az unipoláris aranykorba".

Eddig, a duális világunkban felváltva, hol az egyik, hol a másik elmét használtuk - az Aranykorban már csak vagy-vagy létezik. Vagy az egyik elme, vagy a másik. És nagyon nem mindegy, hogy melyik. A raktárelmével a megsemmisülés vár bennünket, csak az a sajnálatos, hogy az aktív elmével is egyaránt lehetünk jó-, és rosszindulatúak is.

&

Péter Apostol II. levele 3. rész

 8. Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.   

A lelki-szellemi fejlődésünk hétszer hét(ezer) éves korszakokra van osztva:

III. Mózes 25:

 8. Számlálj azután hét szombat-esztendőt, hétszer hét esztendőt, úgy hogy a hét szombat-esztendőnek ideje negyvenkilencz esztendő legyen:
  9. Akkor fúvasd végig a riadó kürtöt a hetedik hónapban, a hónap tizedikén; az engesztelés napján fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken.
  10. És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza kiki az ő birtokát, és térjen vissza kiki az ő nemzetségéhez.
  11. Kürtölésnek esztendeje ez, az legyen néktek az ötvenedik esztendő; ne vessetek és le se arassátok, a mit önként terem a föld, és a metszetlen szőlőjét se szedjétek meg annak.
  12. Mert kürtölésnek esztendeje ez, szent legyen néktek, a mezőről egyétek meg annak termését.
  13. A kürtölésnek ebben az esztendejében, kapja vissza ismét kiki az ő birtokát.

Hétszer hét(ezer) évet élünk a Földön, és utána távozunk – de hova? Nem egy Teremtőnk volt, és nem egy bolygóról érkeztünk (vagy érkeztek a Teremtőink) – a biblia szerint a hétszer hét(ezer) év után  minden Teremtő vissza kell hogy kapja teremtményét. Mi viszont tudjuk – nem az számít ki honnan jött, hanem, az, ki hová megy, ki hová tart. Az azonos szellemiségűek vonzzák-, a különbözőek taszítják egymást.

Ezen a hétszer hét-akármennyi korszakon belül mindig ugyan az történik – a szellemileg fejlődőképes emberek új korszakba lépnek, a többiek visszamaradnak. Mi most, (mondják), az ötödik korszakban vagyunk, a hatodik lesz, nevezzük így, az Atlantiszi kor – a mi Atlantiszi korunk.

Az előttünk lévő Atlantisz elsüllyedt – de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ebben a korszakban is ugyan az történt, mint az előzőekben – van, aki maradt, van, aki tovább ment. Tovább ment – de hova? – Aki tovább ment, az elhagyta a Földet, mivel ez már a hetedik hét (ezer) év, az utolsó korszak vége, és mindenki odament, ahova a szíve, a szellemisége húzta.

Nagyon stílusos Platón írásának befejezése az Atlantiszról:

„Az istenek istene, Zeusz, ki törvények szerint uralkodik, minthogy meg tudja látni az ilyesmit, észrevette, hogy egy derék nemzettség ilyen nyomorúságos állapotba jutott, s büntetést akart mérni rájuk, hogy észre térve mértéktartóbbak legyenek. Összehívta hát az összes isteneket, legfenségesebb székhelyükre, amely, a mindenség közepén elhelyezve, lát mindent, ami csak része keletkezésben, és összehívván őket, így szólt hozzájuk…” (A kézirat itt megszakad)”    

Hát, Platón nem közölte az utókorral azt, amire a legkíváncsibbak lennénk – vajon hogy is néz ki valójában az eltávozás?

A korszakváltások ismeretében még az is eszünkbe jut, az Édenkert, az Özönvíz, Bábel, Salamon, Jézus megjelenése, vajon nem mind egy-egy korszak végét jelképezik?