Mária és a gyerekek

Kezdet és folytatás

Kapcsolat

E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

AZT KAPJUK, AMIT ÉRDEMLÜNK?

 

Nem – ez túl egyszerű volna.

 

A mai mivoltunkban áldozatai vagyunk múltnak, jelennek – mint ahogy miattunk is áldozatok mások. Össze vagyunk egymással kötve. A tudatalattiban egymás örömei, és egymás bánatai vagyunk.

 

Nem vagyunk egyedül – a múltunkban-jelenünkben sokan benne vagyunk.

 

Ennek megértésében sokat segítenek nekünk az esszénusok:

 

"Azt is mondhatjuk: az esszénusok nemcsak arra emlékeztek, ami velük történt születésük és haláluk között, hanem megszerezték a képességet annak átélésére, amit bennük az elődök jelentettek."

 

BŐVEBBEN: AZ ESSZÉNUSOK

 

Azt tapasztalták, s ezt taní­tották is: az isteni világ egy képességcsírát oltott bele Ábrahámba, mintegy a testi organizációjába, amely alkalmassá tette őt arra, hogy átélje önmagában az istenséget - természetesen még csak kezdeti formában.Ez különben egy rendkívül fontos kultúrtörténeti időpont, hiszen a régi korok legnagyobbjai csak úgy tudták átélni az istensé­get, ha mintegy kiléptek önmagukból belső lelki és szellemi mivol­tukkal. Ma, mint azt már több ízben megfogalmaztuk, az a korszerű és helyes, ha önmagunkban éljük át az istenséget.

 

Az a képességcsíra, melyet az isteni világ beleoltott Ábrahám testi organizációjába, generációkon keresztül a vérben öröklődik tovább ­mondták az esszénusok, s 42 generáció kell ahhoz, hogy ez a mag teljességében kivirágozzék, hogy éretté váljék s gyümölcsöt hozzon az egész emberiség számára. Amikor ez a 42 generáció betettnek mondható - Ábrahámtól számítva - jön el az a valaki, aki magában kifejezésre juttatja, manifesztálja azt a tiszta isteni csírát, amely Áb­rahámba beleoltatott s amely alkalmassá teszi arra, hogy teljes fen­ségében átélje az istenséget önmagában. Ez lesz az Isten felkentje, a Messiás, a Krisztus.

 

Nem a levegőbe bámultak bele az esszénusok, amikor ennek han­got adtak. Magukban élték át, mégpedig úgy, hogy a szükséges is­kolázással, a lelket megtisztító gyakorlatokkal - amely lelki gyakorla­tokra nézve érdekes nyomokat tárhat fel az újabb kumráni leletei-; egyike-másika - kiküszöbölték magukból azt, amit őseiktől örököl­tek, s így bennük tisztán az maradt meg, amit Istentől kaptak. Az esszénusok azt tapasztalták, hogy ennek eléréséhez 42 generáció hordalékát kell lehámozniuk magukról. Örököl az ember valamit ap­jától, anyjától - mondották -, valamit nagyapjától, nagyanyától s így tovább. Minél feljebb haladunk visszafelé magunkban az ősök során. annál kevesebb átörökölt tulajdonság található akár jó, akár rossz legyen az, s a 42-ik generáción túl már semmi örökölt dolog nincs bennünk. Ezen a ponton megszűnik az átöröklésnek minden nyoma. Valójában a lelki tisztulásnak 42 fokozatán mentek keresztül az esszénusok, mígnem eljutottak oda, hogy semmi átöröklési bal­laszt, semmi lelki teher, semmi mellékes dolog nem maradt már bennük, minden ilyet kiküszöböltek magukból, s eljutottak odáig, hogy lényüknek bensejét, mintegy központi magvát rokonnak érez­ték az istenséggel, akiből származott. Ekkor már így szólott az esz­szénus-tanítvány: “Fölemelkedtem az én Istenemhez, amikor ezt a 42 fokot megjártam."

 

A fenti fejtegetés mutatja az esszénus felfogást: 42 generáción keresztül a véren át való leáramlásban érik az isteni csíra, amely aztán gyümölcsöt teremhet az egész emberiség számára. S megfor­dítva: 42 generáción visszafelé menve lehet eljutni az istenséghez, ha megfelelő lelki tisztító gyakorlatok által ehhez a művelethez hoz­zálátunk.

 

Azt is mondhatjuk: az esszénusok nemcsak arra emlékeztek, ami velük történt születésük és haláluk között, hanem megszerezték a képességet annak átélésére, amit bennük az elődök jelentettek.

 

Ki­terjedt tehát az emlékezetük az ősök hosszú sorára, éppen 42 gene­rációra. Mellékesen megjegyezhetjük, hogy a kétfajta embertípus - a Prometheus és az epimetheus embertípus - közül az esszénusok nem az előrenéző, tehát nem a Prometheus-féle embert testesítették meg, hanem a visszanéző, az epímetheus embert (lásd: Goethe Pan­dora-ját).

 

A jövőnkben is lesznek bennünk mások, és benne leszünk másokban, csak kicsit másképp – esszenciálisan kivonva, magunkra szabva, a kialakult szellemiségünkben.