Mária és a gyerekek

Kezdet és folytatás

Kapcsolat

E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

BUDDHA ÉS SZÓKRATÉSZ

 

A hit átalakul képességgé, tudássá, ismeretté. Ez a nagyszerű jövő vár az emberiségre!

 

&

 

Bencze Márton

 

Az Ó- és Újszövetség összefüggése,

A kettő egysége

 

Az emberi fejlődés

 

Részlet

 

Buddha személyiségét és tevékenységét vázoljuk fel röviden, aki Indiában élt, Kr. e. a VI. évszázadban.

 

Majd ugyanezt tesszük Szókratész-szel, aki Görögországba élt és tanított Kr, e. az V. században. Kettőjüket alig száz év választja el egymástól.

 

Buddha tanítványokat, követőket gyűjtött maga köré s amit lel­kükbe beleplántált, az embermillióknak nyújtott megnyugvást, fel­szabadulást és emberi tudatot.

 

Arra mutatott rá, hogy az ember osztályrésze e földi megtestesü­lésében szenvedés (szenvedés a születés, a betegség, az öregkor és a halál). Éppen ezért a cél nem más mint megszabadulni az egyre ismétlődő földi születésektől. Kioltani minden vágyat a lélekből, amely előidézi a földi inkarnációk, a megtestesülés utáni vágyat. To­vábbi cél: felemelkedni egy olyan lelki létbe, ahol a lélek már nem törekszik arra, hogy érintkezzék az érzéki világgal, hanem éppen ellenkezőleg, a Nirvánában kíván maradni. Ezáltal szabadul meg az ember a szenvedéstől, mely a földi életre jellemző állapot. Hozzá­tartozik a buddhai tanításhoz a részvét és szeretet tana. Részvétet kell a lélekben hordozni és szeretetet, s ezeket az erényeket kell alkalmaznunk a szenvedő emberek iránt.

 

E Buddhai tanítás jellegzetessége: azáltal, hogy Buddha tanítvá­nyainak és követőinek figyelmét a szenvedésre irányította, egyúttal a földi élet mineműségét, milyenségét jellemezte. Azonban amikor övéinek figyelmét a földre irányította, ahol szenvedés van, egyúttal beléjük plántálta azt a törekvést, hogy e földi világból elkívánkozza­nak, a Nirvánába jussanak, vagyis a lelki-szellemi világba. (Erről a Nirvánáról meg kell e helyütt jegyeznünk, hogy téves állítás, félre­magyarázás, miszerint a Nirvána megsemmisülés volna, illetve a tét­lenségnek egy állapota.)

 

Buddha tehát a földről az égbe kívánta emelni az emberi gondol­kozást, az emberi filozófiát, s végső fokon magát az embert, az emberi lelket.

 

Buddha a benaresi beszédében nyilatkoztatta ki fent jellemzett ta­nítását. Tanítványai, követői hallatlan lelkesedéssel csüngtek rajta, s minden igyekezetük arra irányult, hogy lelkükbe befogadják azt a képességet, mely által megszabadulnak a földre történő újjászületés vágyától, s e vágytól megszabadulva egybekapcsolják magukat saját eredetükkel, az isteni világgal. Feloldódni a szellemi tökéletesedés felé való haladásban, a földi dolgok iránt mind érzéketlenebbé és igénytelenebbé válni. Jellemzője a Buddha-követőknek az is, hogy számukra Buddha föltétlen tekintélyt jelentett, amit Buddha mon­dott, számukra szent volt. Szent volt azért, mert Buddhát megvilágo­sodott mesternek tekintették. Ez a megvilágosodás. beavatás a boddhifa alatti eseményben jutott kifejezésre. Ez történt tehát Indiá­ban Kr. e. félezer évvel, Buddha tevékenysége folytán.

 

S most tekintsünk Görögországra. ahol Kr. e. az V.-ik században egy másik individualitás élt és tanított Szókratész.

 

Szókratész tanítványokat és híveket gyűjtött maga köré, s tevé­kenységével beépült a nyugati emberiség kultúrájába az, amit “szók­ratészi elemnek" nevezünk. Keleten buddhai elem. Nyugaton szók­ratészi elem! Majdnem egyidőben fellépő kultúráramlat, párhuzamo­san haladó két irányzat, mindkettő az emberért. Azonban sajátságos jellemzői vannak a Buddhai tevékenységnek illetve a szókratészi te­vékenységnek, éppen így a Buddhai úton haladóknak, illetve a szók­ratészi úton haladóknak.

 

Szókratész magatartása tanítványaival és követőivel szemben a le­hető teltsajátosabb: módszerét bábaasszony-művészetnek nevezi a tudomány. Ennek lényege az, hogy Szókratész önmagából semmit sem vitt át a tanítványokba, hanem mindent azokból hozott elő. Úgy tette fel kérdéseit, hogy a tanítványok lelki erői mozgásba jöt­tek, s a lélek tartalma sarjadásnak indult, munkálkodni kezdett. Az a józan elem, mely a szókratészi világnézetet és nevelési módszert jel­lemzi, onnan származik, hogy ő a tanítványok veleszületett értelmé­re és önállóságára apellált. Annikor tanítványainak, követőinek cso­portjával végigment Athén utcáin, jött-ment az Akadémiában, vagyis a kertben, éppen úgy cselekedett, mint Buddha, aki csoportosan járta az utakat tanítványaival.

 

Amíg azonban Buddha következetesen azt hirdette, amit a Bodd­hifa alatti megvilágosodása nyomán kapott, s rendkívül szuggesztív hatással ezt plántálta bele kővetőibe, addig Szókratész semmit sem igyekezett tanítványai lelkébe ültetni, hanem azt kívánta felszínre hozni, ami bennük jelen volt. S ezt a bennük jelenlévő lelki elemet hozta mozgásba s indította munkára. Buddha önmagát adta, vagyis azt, amit a szellemi világból kapott.

 

Szókratész semmit sem adott magából, a tanítványokban lévő lelki tartalmat hozta mozgásba. A bába sem ad tulajdonképpen magából semmit a kisgyermeknek, csak világra segíti, foglalkozik vele, fürdeti őt. - Nagy a különbség tehát Buddha és Szókratész között.

 

A Buddha-tanítvány lelkében egészen benne élt Buddha. A Szók­ratész-tanítvány lelkében Szókratész csak oly mértékben élt benne, amilyen mértékben a bába benne él a fürdőkádban lubickoló csecse­mőben. Sehogy sem! Szókratész tevékenysége által az ember önma­gára támaszkodik. Önmagából hozza elő azt, ami benne van.

 

A Buddha-tanítvány számára irányadó volt: Buddha lelki tartalmát önmagában felgyújtani, s ezáltal a szellemi világba az utat megta­lálni.

 

Szókratész tanítványa számára irányadó volt: válj azzá, ami tulaj­donképpen vagy! {Ismerd meg magadat!}

 

A fentiekből megállapíthatjuk: Buddha és Szókratész tevékenysé­ge által az emberiség két fejlődési áramlata áll előttünk, olyan két fejlődési áramlat, amelyek polárisan ellentétesek.

 

Ha tehát Buddha és Szókratész tevékenységét nézzük, az emberi­ség fejlődésének ellentétes vonulatát látjuk.

 

Buddháról azt mondjuk: amit az emberek a földön átélnek, ő fel­vitte az isteni világba. Szókratészről azt mondják: ő a filozófiát le­hozta az égből a földre, amivel a közvetlen földi értelemre apellált.

 

Buddha tanításainak célja, hogy a szenvedések földi színteréről a lelki-szellemi világ színterére érkezzék az ember, s ott meg is marad­jon. Szókratész célja egyértelmű, kihozni kinek-kinek a lelkéből a saját képességeket, józanul, a logikus gondolkodás törvényszerűsé­gének megfelelően. Buddha a letűnőben lévő emberi képesség, a lelki-szellemi világ imaginációkban, képekben való megragadása által összefogta a múlt örökségét, a lelki és szellemi világ átélésének képességét. Utolsó nagy képviselői között van azoknak a tiszteletre méltó nagyságoknak, akik lezárnak egy múltat.

 

Szókratész a jövő emberét készítette elő, az érteni képes embert, a fogalmakban, az absztrakt gondolatokban tájékozódni képes embert. Buddha, Keresztelő János és mások évezredek záró­kövei. Szókratész elővételezte a jövő emberének egy sajátos tulaj­donságát, az értelmes és tudatosan cselekedni tudó embert.

 

Jézus Krisztus reprezentánsa annak az új embernek, aki saját munkája eredményeképpen képességeket hordozhat magában arra, hogy megértse a spirituális és anyagi világot egyaránt. A Krisztus előtti idők embere egyoldalú ember volt, aki csüngött a szellemi és lelki világ ismeretén, de egyoldalú ember az is, aki esküszik az érzéki világ egyedülvalóságára. A kiegyensúlyozott emberképet Jézus kép­viseli. Az egyik is és a másik is jelen van benne, s azóta potenciáli­san minden emberben individuálisan benne van.

 

Tekintsünk komolyan ezekre az eseményekre: a Ganges (India) vidékén Buddha tanítványaival és követőivel, mint Szókratész ellen­képe. Görögországban Szókratész tanítványaival és híveivel, mint Buddha ellenképe.

 

A Jézus utáni időben

kezdődött az öntudatos, egyoldalúságtól mentes ember kiépülése, amelyben a hit átalakul képességgé, tudássá, ismeretté. Ez a nagyszerű jövő vár az emberiségre!

 

Az új kor embere nem egyoldalú már, saját munkája eredményeképpen képességeket hordozhat magában arra, hogy megértse a spirituális és anyagi világot egyaránt.