Mária és a gyerekek

Kezdet és folytatás

Kapcsolat

E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

AZ ÖNZŐ GÉN

 

Richard Dawkins könyve

Elolvastam a könyvet. Milyen vélemény alakult ki bennem a könyv hatására?

Dawkins szerint létezésünkben a főszerep a géneké:

„A gének szintjén az önzetlenség rossz, az önzés pedig jó. A gén az önzés alapegysége.”

Mert a gén a túlélésre van kódolva.

A lélek önmagában passzív, cselekvésképtelen, a cselekvéshez kell neki valami ösztönzés, valami hajtóerő. Ez a hajtóerő a szellem. Ám a szellem a rezgéskülönbségek miatt nem tud a lélekkel direkt kapcsolatban lenni, a közvetítő közöttük a gén. A génnek az egyik funkciója, hogy közvetít a lélek és a szellem között, a rezgésszámok átalakításával cselekvésre ösztönzi a lelket. Ebben a tevékenységében a gén csak eszköz – a súgó a szellem. Azt már eddig is tudtam, hogy a szellem ösztönzi a lelket cselekvésre, csak azt nem tudtam, hogy ebben a génnek is szerepe van, hogy ezt a génen keresztül teszi.  Most már ezt is tudom.

Éppen ideje – mert a gén után már itt van valami új, ami felváltja a génnek ezt a funkcióját – és ez az új valami a – mém.

Mi a mém?

„A mém lehet egy dallam, egy gondolat, egy jelszó, ruhadivat, edények készítésének vagy boltívek építésének módja. Éppúgy, ahogy a gének azáltal terjednek el a génkészletben, hogy spermiumok vagy peték révén testből testbe költöznek, a mémek úgy terjednek a mémkészletben, hogy agyból agyba költöznek egy olyan folyamat révén, melyet tág értelemben utánzásnak nevezhetünk. Ha egy tudós egy jó gondolatot hall vagy olvas, akkor továbbadja kollégáinak és tanítványainak. Megemlíti a cikkeiben és előadásaiban. Ha egy gondolatnak sikere van, azt mondhatjuk, hogy agyról agyra terjedve elszaporodik. Ahogy N. K. Humphrey megállapította e fejezet egyik korábbi változatáról: „...a mémeket élő struktúráknak kell tekintenünk, nem csupán metaforikusan, hanem technikai szempontból is. Ha egy termékeny mémet ültetsz az agyamba, akkor szó szerint élősködsz az agyamon, mert a mém terjesztésének eszközévé teszed, pontosan úgy, ahogy a vírus élősködik a gazdasejt genetikai mechanizmusán. És ez nem csupán fogalmazásmód - a „hit a halál utáni életben” mémje például fizikai értelemben is milliószámra keletkezik az egyének idegrendszerében levő struktúraként a világ minden táján."

Itt a könyv megemlíti, hogy a vallások is mémek, mém útján terjednek. Ha ez így van, akkor a mém nem is egy újdonság, hiszen a vallások jó régóta léteznek, csak eddig a gének álltak az első helyen, most pedig helycsere történik közöttük.

Ezek tudatában azt mondhatjuk – a Földönkívüli Teremtők nem csak megteremtettek bennünket, de végig velünk vannak, ösztönöznek bennünket, sugallnak, a géneken (fizikai szint), a mémeken (szellemi szint) keresztül is, helyzeteket, alkalmakat, lehetőségeket teremtenek nekünk.

Ez persze nem ilyen kizárólagos, mi, emberek is sokat tanulunk, tapasztalunk, átadunk és átveszünk egymástól, meg aztán ott a szabad akaratunk is – miénk a döntés, a mi lelkünké.

Mi az azonos, és mi a különbség a gén, és a mém között?

Mindkettő replikátor, azaz lemásolja önmagát. A gén rövidebb ideig marad fenn, a mém hosszabb ideig:

"Amikor meghalunk, két dolgot hagyhatunk magunk után: géneket és mémeket. Géngépeknek épültünk, arra teremtve, hogy továbbadjuk génjeinket. Ez az oldalunk azonban feledésbe merül három nemzedék múlva. Gyermekünk, sőt unokánk emlékeztethet ránk, talán arcvonásaiban, zenei tehetségében, haja színében. Ám ahogy a nemzedékek múlnak, génjeink hozzájárulása feleződik. Nem kell hozzá sok idő, és elhanyagolható töredékké válnak. Génjeink lehetnek halhatatlanok, de génjeinknek az az együttese, mely bármelyikünket alkotja, arra ítéltetett, hogy szétporhadjon. II. Erzsébet egyenes leszármazottja Hódító Vilmosnak. Mégis nagyon valószínű, hogy egyetlenegyet sem hordoz a régi király génjei közül. Nem szabad halhatatlanságot keresnünk a szaporodásban. Ám ha hozzájárulunk a világ kultúrájához, ha van egy jó gondolatunk, komponálunk egy dallamot, feltalálunk egy gyújtógyertyát, írunk egy költeményt, az érintetlenül tovább élhet jóval azután is, hogy génjeink már feloldódtak a közös génkészletben. Az is lehet, hogy él még Szókratész egy-két génje a világban, az is lehet, hogy nem, ahogy G. C. Williams megjegyzi, de ki törődik vele? Szókratész, Leonardo, Kopernikusz és Marconi mémkomplexei viszont még mindig életerősek".

(Egy-egy idézet a könyvből kiragadva kissé összezavar bennünket a gének sorsát illetőleg. A lényeg, hogy vannak gének, és vannak gén-másolatok. A gének nem halhatatlanok – a másolatok igen – a könyv szerint. Azaz majdnem halhatatlanok… ).

A génnek alacsonyabb a rezgésszáma, a mémnek magasabb. Mindegyiknek feladata – többek között – a lélek cselekvésre ösztönzése a maga szintjén, a maga rezgésszámán.

A gén, mint súgó, ösztönző, a fizikai világhoz van közelebb, a mém a szellemi világhoz.

De miért kell a léleknek cselekedni? Mi a földi létünk célja, és értelme? – A földi létünk egy termelési folyamat, célja a lélek szellemmé válása. A szellemiség nem örök, a szellemiség mulandó, ezért szükséges az állandó körforgás: fizikai világ – szellemi világ.  A fizikai világból átmegyünk a szellemibe, a szellemiből visszajövünk a fizikaiba. Tyúk és a tojás…. A fizikai világban dolgozunk, szellemiséget termelünk, a szellemi világban elfogyasztjuk a szellemiséget, fenntartjuk magunkat a szellemiséggel.

Hogy a fizikai világban meddig tart ez a termelési folyamat, arról olvashatunk a bibliában is, az esszénusoknál is:

A biblia

Mózes III. könyve 25. rész

3. Hat esztendőn át vesd a te szántóföldedet, és hat esztendőn át messed a te szőlődet, és takarítsd be annak termését;
  4. A hetedik esztendőben pedig szombati nyugodalma legyen a földnek, az Úrnak szombatja: szántóföldedet ne vesd be, és szőlődet meg ne mesd.
  5. A mi a te tarló földeden magától terem, le ne arasd, és a mi a te metszetlen szőlődön terem, meg ne szedjed; mert nyugalom esztendeje lesz az a földnek.
  6. És a mit a föld az ő szombatján terem, legyen az eledelül néktek: néked, szolgádnak, szolgáló leányodnak, béresednek és zsellérednek, a kik nálad tartózkodnak;
  7. A te barmodnak is és a vadnak, a mely a te földeden van, legyen annak minden termése eledelül.
  8. Számlálj azután hét szombat-esztendőt, hétszer hét esztendőt, úgy hogy a hét szombat-esztendőnek ideje negyvenkilencz esztendő legyen:
  9. Akkor fúvasd végig a riadó kürtöt a hetedik hónapban, a hónap tizedikén; az engesztelés napján fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken.
  10. És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza kiki az ő birtokát, és térjen vissza kiki az ő nemzetségéhez.
  11. Kürtölésnek esztendeje ez, az legyen néktek az ötvenedik esztendő; ne vessetek és le se arassátok, a mit önként terem a föld, és a metszetlen szőlőjét se szedjétek meg annak.
  12. Mert kürtölésnek esztendeje ez, szent legyen néktek, a mezőről egyétek meg annak termését.
  13. A kürtölésnek ebben az esztendejében, kapja vissza ismét kiki az ő birtokát.

A föld a lélek jelképe. Tehát – a földi életünk végén mindenki maga rendelkezik a birtokával, a megszerzett szellemiséggel – de ki a szellemiségünk birtoklója, kié a szellemiségünk? A vallások szerint az Istené, azaz a Teremtőnké. A valóságban viszont nem így van, hanem az a sajátunk, mi rendelkezünk vele. Ha akarjuk, adjuk, ha nem akarjuk, nem adjuk.

De miből áll ez az „akarás”? Ennek az alapját életeink során fektetjük le. Az akarás, mágnesesség – a mágnesnek az egyik fele vonz, a másik taszít. Ha önmagadat építed fel, az egyik pólushoz kerülsz, ha istenhitben élsz, a másik pólushoz.

Mi a kettő között a különbség? Az egyiknél te vagy a szellemiséged gazdája, birtoklója – te magad vagy a szellemiség, a másiknál a szellemiséged az Isten tulajdona. Ez úgy néz ki, hogy Isten elválasztja a lelked a szellemiségedtől, a szellemiséged az Istené lesz, a lelked viszont szellemiség nélkül ismét élettelen anyaggá válik. Kevés vigasz, hogy Isten újra beolthatja a lelked szellemiségével, és újra leküldheti a Földre, újra bevetheti a termelési folyamatba, mert ez azt jelenti - folyton csak dolgozol, de sohasem élvezed a munkád gyümölcsét.

Isten, a vallásokon keresztül, örök életet ígér, amennyiben az istenhitet választod. Ebben annyi a valóság, hogy Isten úgy él örök életet, hogy soha nem jön le a fizikai világba, a szellemi világban szükséges szellemiséget ő nem a Földre leszületve szerzi meg, hanem másoktól elveszi a kész terméket. Vagyis a szellemi világban te Istennek a része leszel, beleolvadsz a nagy Egységbe – mondják a vallások – de valójában Istent szolgálod, te leszel neki a mindennapi kenyere….

Ha önmagadat építed fel, nem az Isten bolygójára kerülsz, hanem más bolygóra, egy olyan közösségbe, ahol mindenkinek a szerzett élménye, szellemisége egyrészt a sajátja, ugyan akkor a közösség is használhatja bármikor, bárkiét. Ott a szellemiség közkincs, nem sajátítja ki egyetlen személy. Ha fogytán van a szellemiségük, kollektívan lejönnek, leszületnek a Földre, és újra teremtenek maguknak.

Az esszénusok – kivonatosan

"Az isteni világ egy képességcsírát oltott bele Ábrahámba, mintegy a testi organizációjába,… Az a képességcsíra, melyet az isteni világ beleoltott Ábrahám testi organizációjába, generációkon keresztül a vérben öröklődik tovább - ­mondták az esszénusok, s 42 generáció kell ahhoz, hogy ez a mag teljességében kivirágozzék, hogy éretté váljék s gyümölcsöt hozzon az egész emberiség számára. Amikor ez a 42 generáció betettnek mondható - Ábrahámtól számítva - jön el az a valaki, aki magában kifejezésre juttatja, manifesztálja azt a tiszta isteni csírát, amely Áb­rahámba beleoltatott, s amely alkalmassá teszi arra, hogy teljes fen­ségében átélje az istenséget önmagában. Ez lesz az Isten felkentje, a Messiás, a Krisztus.

Nem a levegőbe bámultak bele az esszénusok, amikor ennek han­got adtak. Magukban élték át, mégpedig úgy, hogy a szükséges is­kolázással, a lelket megtisztító gyakorlatokkal - amely lelki gyakorla­tokra nézve érdekes nyomokat tárhat fel az újabb kumráni leletei-; egyike-másika - kiküszöbölték magukból azt, amit őseiktől örököl­tek, s így bennük tisztán az maradt meg, amit Istentől kaptak. Az esszénusok azt tapasztalták, hogy ennek eléréséhez 42 generáció hordalékát kell lehámozniuk magukról. Örököl az ember valamit ap­jától, anyjától - mondották -, valamit nagyapjától, nagyanyától s így tovább. Minél feljebb haladunk visszafelé magunkban az ősök során. annál kevesebb átörökölt tulajdonság található akár jó, akár rossz legyen az, s a 42-ik generáción túl már semmi örökölt dolog nincs bennünk. Ezen a ponton megszűnik az átöröklésnek minden nyoma. Valójában a lelki tisztulásnak 42 fokozatán mentek keresztül az esszénusok, mígnem eljutottak oda, hogy semmi átöröklési bal­laszt, semmi lelki teher, semmi mellékes dolog nem maradt már bennük, minden ilyet kiküszöböltek magukból, s eljutottak odáig, hogy lényüknek bensejét, mintegy központi magvát rokonnak érez­ték az istenséggel, akiből származott. Ekkor már így szólott az esz­szénus-tanítvány: “Fölemelkedtem az én Istenemhez, amikor ezt a 42 fokot megjártam."

A fenti fejtegetés mutatja az esszénus felfogást: 42 generáción keresztül a véren át való leáramlásban érik az isteni csíra, amely aztán gyümölcsöt teremhet az egész emberiség számára. S megfor­dítva: 42 generáción visszafelé menve lehet eljutni az istenséghez, ha megfelelő lelki tisztító gyakorlatok által ehhez a művelethez hoz­zálátunk.

"Azt is mondhatjuk: az esszénusok nemcsak arra emlékeztek, ami velük történt születésük és haláluk között, hanem megszerezték a képességet annak átélésére, amit bennük az elődök jelentettek. Ki­terjedt tehát az emlékezetük az ősök hosszú sorára, éppen 42 gene­rációra. Mellékesen megjegyezhetjük, hogy a kétfajta embertípus - a Prometheus és az epimetheus embertípus - közül az esszénusok nem az előrenéző, tehát nem a Prometheus-féle embert testesítették meg, hanem a visszanéző, az epímetheus embert (lásd: Goethe Pan­dora-ját)."

„Az isteni világ egy képességcsírát oltott bele Ábrahámba, „ - ezzel a gén-beavatkozással történt meg a választott nép, a zsidóság létrehozása. De a Teremtők nem csak egy-egy népet szeretnének megnyerni maguknak, hanem minél többet. Így a zsidók Teremtője is, a földi taktikák segítségével, sok mindent elkövetett, hogy a zsidók mellett, bújtatón, más népeket is megszerezzen magának, beoltson a szellemiségével.

De ugyan ezt tette a Jézus Teremtője is azzal a különbséggel, hogy Ábrahám nem volt a zsidók Teremtőjének a leszármazottja, Ábrahámnak más volt a Teremtője, míg Jézus valóban a saját Teremtőjének a gyermeke. Vagyis érthetőbben - Jézusnál nem volt szükség olyan gén-módosításra, mint Ábrahámnál, viszont a Jézus génjeivel beoltogattak embereket. Ez az úgynevezett keresztre feszítés. A Jézus génjeit keresztezték más Teremtők lényeinek a génjeivel. Ezeknél a beavatkozásoknál volt-van szükség a frigyládára, a sejtbankra, amely sejtbank bizonyára összetettebb a mi, földi sejtbankunknál.

A esszénusi cikk a folytatásban a 42 generációs fel- és leépítésről ír. Ezt a részt hiába olvasgatom újra és újra, nem vagyok biztos az értelmezésében. Ízlelgetem, de lehet, hogy idővel majd még korrigálnom kell az értelmezését.

Mégis – próbálkozom. A kapott, a belénk ültetett csírával haladunk előre 42 generáción keresztül, és gyűjtjük a tapasztalatokat. Mikor eddig eljutottunk, akkor megindulunk visszafele, és 42 generáción keresztül visszajutunk oda, ahonnan elindultunk. 

Ez így önmagában nekem abszurd lenne, ha nem segítene ki Dawkins
 írása. Mert mi értelme lenne megszerezni valamit, ha utána meg elveszítjük? Dawkins
szerint a génjeinkben tárolt információk tényleg kivesznek belőlünk, viszont megmaradnak a másolatokban, egy magasabb rezgésszámon. Hogy ezt nem tudták volna az esszénusok beavatottjai, az elképzelhetetlen – az viszont elképzelhető, hogy nem osztották meg ezt az információt az emberekkel.

Később ezt a következtetést vonták le az esszénusok tanításaiból:

a Prometheus és az epimetheus embertípus közül az esszénusok nem az előrenéző, tehát nem a Prometheus-féle embert testesítették meg, hanem a visszanéző, az epímetheus embert."

Milyen értelemben vegyük ezt a kijelentést? Ne azt nézzük, ami lesz, hanem azt, ami volt?

A lényege ennek az iránynak az volt, hogy az ember, a létének végén, térjen vissza a saját Teremtőjéhez. Mert abban az időben arra sem tértek ki, hogy visszatéréskor nem csak a saját Teremtőjét választhatja az emberi lélek, hanem más Teremtőt is.

Ha ma még létezne a régi esszénusság, lehet, hogy már jóval többet mondanának el nekünk, mint abban az időben.

&

De miért is önző a gén? Mert hogy a könyv főleg erről szól. - Szerintem nem a gén az önző, hanem a génben lévő szellemiség. Maga a gén csak egy segédeszköz. - A szellemiség addig él, amíg hat a lélekre. Ha a lélek a meglévő szellemiséget kicseréli egy másikra, ez a csere a régi szellemiség halálát jelenti.

A döntés minden esetben a lélek kezében van, ám a lélek sokszor, többféle okból is, képtelen helyesen dönteni. Elsősorban nem mindig tudja, mi a helyes, azután ott a szokás hatalma - egy-egy valamihez úgy hozzászokik a lélek, hogy képtelen váltani, beleragad valamibe, és még csak észre sem veszi, hogy ez neki nem jó. Lehet, hogy a körülmények hatására nem tud, vagy nem mer váltani - szóval, nem könnyű az élet a lélek számára.